10. Fel a házhoz és vissza

Miután pénteken megkaptuk a kulcsot, bepakoltuk a motyónkat, méricskéltünk, felfedeztünk, ábrándoztunk, tervezgettünk a kis házunkban és a ‘birtokon’. Lesz melónk bőven. Látjuk. És ez is dejóóó… eléggé örülünk. 🙂

Este nyugtáztuk: tulajdonképpen mindent elvégeztünk, amiért érkeztünk (sőt, annál jóval többet is), bátran léphetjük a következő aktuális lépést, vagyis elindulhatunk haza, ahol még rengeteg teendő vár ránk, mielőtt végleg kiköltözünk.

Jól kigondoltuk, hogy nagyjából félúton fogunk ismét megszállni, s így a szombat hajnali indulással vasárnap estére otthon is leszünk. Ám, annyira sima utazásunk volt, hogy elkezdtük tologatni a megállást… még egy kicsit menjünk, no még egy parányit, egyszer csak elfogytak a francia utak, akkor már legyen a pihenőnk helyszíne Olaszország, és még néhány kanyar, meg az a pár száz kilométer, jé ez már Szlovénia, mindjárt itt a magyar határ, juhhúúú, Balaton… ééééés… a nappalinkban találtuk magunkat. Ennyi. Így. Bolulla – Remeteszőlős. Nagyjából 2.600 km, pontosan 24 óra alatt. Béla egy HŐS. Mondtam is neki: „Drágám, lássuk be, ezt még Chuck Norris se tudta volna jobban megcsinálni.”

Aludtunk két-három órát – tudom és érzem is, hogy ez nem valami sok, valamikor majd kipihenjük magunkat rendesen. Gondolom. Egyelőre fontosabb volt, hogy újra együtt lehessünk a kuttyokkal, meg annyira mozgalmasra, jövős-menősre sikeredett az elmúlt majdnem két hét, hogy egyszerűen nem bírunk leállni… 🙂

Készítettem még pénteken egy kis videót a környékünkről, a finca-hoz vezető útról. Háááát… asszem van még mit fejlődnöm videózás terén (fogok is, ígérem). Már az is öröm nekem, hogy a szerpentinen nem röpültem ki mobilostul a szélvédőn (amit ugyebár nem ártott volna megpuccantani előtte), és még csak fel sem kenődtem rá. Azért ez is teljesítmény. Mondogatom magamnak.

A helyről most csupán ennyi a videó mellé: bő fél órára a tengertől, varázslatos hegyek között, 780 méter magasan, tágas fennsík közepén pici ház… ott fogunk mi élni. 🙂

(Folyt. köv.)