13. Miért épp ez a ház, itt?

Ígértem, betartom, elmesélem most, miért is ezt a házat választottuk leendő otthonunknak.

Januári döntésünk után elkezdtük feltérképezni Spanyolország azon részét, ahová költözni szerettünk volna. Tarragona tartományra gondoltunk, azt böngésztük. Városokat, falvakat, tanyákat, a tengertől kb. 30 kilométeres sávon belül.

Nem szerettünk volna tengerparthoz közel, mert nem kívánjuk a turistás zsúfoltságot. Viszont ne legyen túl messze a víztől, hiszen fontos, hogy elérhető legyen, amikor csobbannánk vagy csupán ücsörögnénk a parton, hullámokat, kékséget bámulva.

Első pillanattól kezdve ‘finca’-t szerettünk volna. Régi kőházat, lehetőleg felújítottat. Persze, ha nekünk kell megcsinálnunk, az sem gond, megy ez is együtt, ahogy megtapasztalhattuk a remeteszőlősi házunknál. A lényeg, hogy FINCA legyen – vagyis vidéki ház, jókora földterülettel.

Igényeinket, feltételeinket így összegeztük:

1. régi kőház legyen

2. narancs, oliva vagy mandulafák között

3. ne legyen közmű

4. bármikor elérhessük a tengert, ha épp ahhoz van kedvünk

5. könnyen megközelíthető legyen autóval

6. pár kilométeren belül találjunk nagyobb települést

7. különleges, hegyvidéki környezetben élhessünk

8. mindenképpen kicsi ház legyen

9. lehetőleg felújított, de azért tudjuk magunkra formálni

10. reptér a közelben KELL

Tarragona tartományban több olyan házat is találtunk, ami majdnem megfelelt az igényeinknek. Ám egyiknél sem dobbant meg a szívünk a környezetet illetően. Valami nem stimmelt.

Azt mondják a hozzáértők: ne házat válasszunk, hanem helyet. És nálunk épp a hely nem volt AZ.

Napi rutinná vált a hirdetések böngészése. A sokadik napon pedig – csak úgy ‘mellékesen’ – feldobott nekem az oldal egy nem odatartozót, másik tartományból: a HÁZUNKAT. Minden szempontból tökéletes. Régi kőház. Felújítva, megőrizve eredeti stílusát, hangulatát. Fél méter vastag falak, fagerendák, eredeti, girbe-gurba kőlapok, kő és festett fehér felületek váltakozása… majd’ kiugrott a szívem, amikor rábukkantam, lelkesen mutattam Bélának.

Néztük, a ház nem nagy, 84 nm. Remek. Nincs közmű. Napelemek adják az áramot, 30ezer literes , szűrős víztartály tárolja a vizet, külön ciszterna van a locsoláshoz összegyűlt esővíznek, szeptikus tartály a szennyvíznek. Parádés. Nekünk mindez nagyon fontos. Hiszen olyan házat szerettünk volna az új fejezetünkhöz, ami körbeölel, biztonságot ad, otthonos, télen meleg, nyáron hűvös, és aminek nem a fenntartása viszi el a bevételeink jókora részét, hanem azt inkább utazásra, Életre fogjuk tudni felhasználni.

A környezete csoda. 780 méter magasan, hegyek között, tágas fennsík… a közelben tó, vízesés, amiben fürödni is lehet, kiránduló ösvények, barlangok és számos varázslatos városka. A tenger bő fél óra alatt elérhető.

A telek 3.300 nm. Ahogy meséltem már: sivár, kiszáradt, lesz vele dolgunk. Vagyis magunkra formálható. Számos tervünk van: szeretnénk növényeket, virágokat, néhány gyümölcsfát, kis vendégházat (fából), meditációs sarkot, a meglévő teraszra pergolát… sorolhatnám estig, mi mindent fogunk megvalósítani.

A szomszédos telkeken gyümölcsfák vannak. Az egyiken valami – számunkra eddig ismeretlen – almakörte, a másikon hatalmas cseresznyés. Ahogy hallottuk, mindkét gyümölcs bírja a meleget és szárazszágot, egyiknek sincs szüksége öntözésre. Fura ez nekem. Vagy inkább érdekes.

Kicsit távolabb olajfa ültetvények zöldülnek, az egyik közeli (de nem túl közeli) háznál pedig állítólag kecskét tartanak. Lesz tej, sajt. Remélem. 🙂

Gyönyörű, kanyargós, szuper minőségű út vezet fel a házhoz, ahogy kívántuk. Szóval, minden szempontunknak megfelelően TÖKÉLETES.

Azonban, jóval lejjebb van Tarragonánál, mintegy négyszáz kilométerrel. Hmmm. Vakargattuk a fejünket. Hát, az nem Barcelona közelségében leledzik, ahogy jól kigondoltuk, hogy lesz majd.

Viszont közel van Alicante – fél óra alatt elérhető a reptér. És Valencia sincs sokkal messzebb. Még választani is lehet, hogy aki hozzánk érkezik, melyik városban szeretne leszállni. No, és mi is eldönthetjük, honnan akarunk ide-oda repkedni. Akkor ez sem probléma – bólintottunk, és ezzel el is dőlt. Megtaláltuk a házunkat.

A következő hónapokban ingatlanossal megbeszéltünk, lebeszéltünk, nyolcmilliószor bejártuk a környéket, falvakat, városokat a Google Earth segítségével. Vicces volt, amikor kiértünk, tekeregtünk az utakon, és felismertük a helyeket, házakat, bokrokat, kanyarokat – mintha már ezer éve ott éltünk volna. És valamiért (rá fogunk jönni, miért) amúgy is otthonosan ismerős érzés számunkra az ottlét.

Másodszor történik velünk meg hasonló. Remeteszőlőst is így találtuk. Azt hittük, Nagykovácsiban fogunk élni, ott kerestünk házat, majd egyszer csak – amolyan ‘véletlenül’ – felfedte magát előttünk ez a kis település. Mindkét esetben megmutatkozott: érzéseink csupán az irányt mutatták, az utat, amin megindulhattunk. Ám, nem szabad ragaszkodni az előre jól kigondolthoz, mert akkor esetleg nem a nekünk szánt valóságunkba érkezhetünk. És ha az irányt követjük, nem az előre eltervezetthez kötve magunkat, nyitottan az érkező lehetőségekre, na, akkor… otthonra lelhetünk. 🙂

(Folyt. köv.)