61. Régiből újat

Parádés érzés, amikor valami régi holmi a kezünk által megújul, s így tovább él.

Mint például a komód, amin hétvégén melóztam. Igazán kedvünkre való lett, meghatározó darabja a kinti létünknek. Mozaikoztam.

Úgy tűnik, meglehetősen szeretem ezt a technikát, hiszen a selyemfestésnél is alapja a kialakult stílusomnak. Annak ellenére, hogy szöszölős, időigényes tevékenység. Az a számomra vonzó benne, hogy az apró, egymástól független, töredezett részek a kezem által egésszé állnak össze. Méghozzá egy teljesen új értelmű egésszé. (https://silkartdesign.com/)

Béla a régi lámpát tette rendbe. Immár boldogan ékeskedik a teraszon, ragyogva, gyönyörködtetve. Csiszolta, festette a padokat, így azok újra stabilan állnak a kertben, arra várva, hogy lehuppanjunk rájuk. A kisasztalt, amit nap mint nap használunk, a kert végében leltük meg anno. Úgy nézett ki, mint egy kupac rozsdás lom. De csak addig, amíg rendbe nem hoztuk.

Szóval, amit csak lehet, igyekszünk nem kidobni, hanem új életet lehelve belé tovább használni. Persze, talán egyszerűbb és kényelmesebb volna ezeket újra cserélni. Ám, amikor ránézünk egy-egy elkészült darabra, és tudjuk, hogy milyen volt előtte, hány óra munkával, mennyi macerával járt, míg általunk formálódott… és most ismét él, minket szolgál… na, az azért eléggé lélekemelő, boldogító.

(Folyt. köv.)