62. A tél itt sem nyár

Pedig már majdnem azt hittük január első heteiben, amikor harmincakárhány fokban rövidnaciban, trikóban parádéztunk, és csokibarnára sültünk.

Itt jut eszembe, hogy meséljem: a méhecskék ám itt barnák. Bizony. Értjük is, miért. A folyamatos napozás meg hegyi-tengeri levegő, ugye. Próbálom majd valamelyik repkedő (nem szoliban barnult) őcukkerságát egyszer jól lencsevégre kapni, és megmutatni.

Viszont egy hete beköszöntött a tél. Úgy rendesen. Azt mondják, helyi viszonylatban ez egyáltalán nem szokványos, még hidegriasztást is kiadtak. Narancssárgát. Én meg nem tudom, mi a rendhagyó, mi nem, csak szimplán borzongok reggelente, amikor ébredés után körbemászkálom a deres kertet. Szóval, szépen lefagy az éjszakai pára, ami miatt pöttyet aggódom, vajon hogy fogják mindezt bírni a növények?

Igaz, hogy a kelő nap pikk-pakk kiolvasztja őket (engem is) gémberedettségükből, ám azért látom, mennyire megviseli őket a semmiből érkezett, dermesztő hideg. Egyedül a mandulafák legyintenek minderre, jókedvűen nyílnak, töretlenül, bele a világba.

Készítettem egy videót egyik sétánk alkalmával, megörökítve a januári környéket. Az összes lombhullató fa csupaszon meredezik az ég felé, a többi, mediterrán növény megszeppenve sárgul, barnul, vagy épp kitartóan zöldül. Kíváncsi vagyok, milyen lesz mindez tavasszal. Virágzáskor. És egyáltalán… mikor lesz itt tavasz??? Holnap? Jövőhéten? Februárban? Áprilisban? A nagy talányok egyike ez most számomra… 😀

(Folyt. köv.)